Öt éves terv San Diegó közoktatásának modernizálására PDF Nyomtatás E-mail
IKT világ
Írta: Soóki-Tóth Gábor   
2011. október 12. szerda, 08:56

A recesszió kedvezőtlen hatásai a napfényes Kaliforniát sem kímélik, és ez a közoktatásra is kihat, azoban a San Diegóban két éve elkezdett technológiai fejlesztés megvalósítását úgy tűnik a válság sem tudja befolyásolni. Az öt évre tervezett program célja, hogy teljesen átalakítsa a város általános és középiskoláiban folyó oktató munkát. Az eSchoolNews-on olvasható beszámoló szerint az „i-21 Interaktív Tanterem Kezdeményezés” elnevezésű program 1300 tanterem átalakítását foglalja magában. A programban részt vevő tanárok és diákjaik számára 78 ezer netbookot és egyéb mobil eszközt biztosítanak. A program egyik legnagyobb kihívása a beruházások és eszközbeszerzés finanszírozása. Az iskolakerület kötvénykibocsátással teremtette meg a forrásokat, ami a projekt számára függetlenséget jelent Kalifornia állam költségvetésétől, azonban a recesszió következtében a közoktatásra fordított központi költségvetési források megkurtítása ezres nagyságrendű leépítést jelentett a közoktatásban. Ez közvetlenül is kedvezőtlenül érintette a programot, mivel a pedagógusok egy részétől az új szemléletű oktatásra történt felkészítésüket követően kellett megváljanak. Kihívást jelent az egyébként egy virtuális középiskolát is fenntartó iskolakerület számára az is, hogy jelenleg a tantermi kapacitások kihasználtsága és a diákoknak az iskolában töltött ideje alapján kapják az oktatási intézmények az állami forrásokat. Nagy kérdés, hogy az ún. 'blended' modellben mi számít tanórán vagy iskolai elfoglaltságon való részvételnek és mi az ami csak „lógás a neten”, és hogyan számolható el, függetlenül attól, hogy fizikailag hol történik.

Látszólag az eszközökön van a hangsúly. Valóban ezek látványos helyet foglalnak el a projektben, az igazság azonban az, hogy az alkalmazott módszerek és az új típusú tanterv jelentik a program lényegét. Már látszanak az első kedvező eredmények, ugyanis a diákok nagyon lelkesen fogadták az új eszközöket és a projekt alapú oktatást, amely nem utolsó sorban az iskolaéveket követő munka világában elengedhetetlen készségekkel is felvértezi őket. Az eszközök közül az interaktív tábla és a diákok saját laptopjai, valamint oktatói terminálok, audio-vizuális rendszerek, digitális fényképezőgépek, nyomtatók és vezeték nélküli hálózatok kerültek felszerelésre és beüzemelésre az osztálytermekben. Az első évben a harmadik és hatodik osztályok, valamint középiskolai matematika laborok modernizálását végezték el, tavaly pedig az 5. és 8. osztályok, valamint középiskolai társadalomtudományi előadótermek kialakításán volt a sor. A negyedik évre az első osztályok, valamint középiskolai tantermek kerülnek sorra, az ötödik évben pedig az óvodákban és második évfolyamos tantermek felszerelését végzik el, emellett az összes középiskolai tanterem is átalakul. A program kezdettől fogva ambíciózus célokat tűzött ki, de már kezdő lépések érzékeltették, hogy a technológiai fejlődés menet közben is alakítani fogja az elképzeléseket. Többek között tesztelik az Android operációs rendszert futtató eszközökben rejlő lehetőséget és természetesen az iPadot is bevetették.

Ami a diákoknak esetleg magától értetődő, nem biztos, hogy a tanárok számára is egyértelmű. A projekt egyik fontos eredménye, hogy amíg a programban részt vevő tanárok 70%-a hagyományos frontális előadásmóddal, jegyzetkészítéssel, szövegek olvastatásával adta át a tananyagot diákjainak az i21 módszertan megismerése és gyakorlatban történő alkalmazása előtt, egy évvel később már csak 37%-uk ragaszkodott ezekhez. A program értékelése megmutatta,hogy az őszi félévben mindössze 26% alkalmazot valamilyen digitális eszközt, tartalmat az osztályban, a tanév végére már mintegy 63% számolt be videók, weblapok és más segédeszközök használatáról. A tanárok képzése során a Michigan Állami Egyetem Pedagógiai Karán kifejlesztett modellt alkalmazzák, amelynek lényege, hogy a technológia alkalmazásának ismerete, a pedagógiai ismeret és a tartalmi tudás egymással összefüggő elemek. A program másik fontos forrása az Intel által ajánlott technológia impementációs terv, amely a projektirányításra, finanszírozásra, az eszközválasztásra, a szakmai felkészítésre és a digitális tartalmakra is kiterjedően átfogó projekttervezést tesz lehetővé. Ebben sem az eszközökön van a hangsúly, hanem azon, hogy jól fogalmazzuk meg az elérni kívánt célokat, mielőtt elhamarkodott döntéseket hoznánk a műszaki-infrastrukturális megoldások tekintetében.

Minden változás összetett folyamat és számos buktatója van. Nagyon lényeges, hogy San Diegóban nem az volt a cél, hogy az iskolákban a ceruzát és füzetet számítógépekre cseréljék – ezt sok iskola megpróbálja, azt gondolva, hogy ettől lesz korszerű az oktatás. Nagy tévedés. Azonban ahhoz, hogy egy ilyen program sikeres lehessen a megfelelő és reális célok kitűzése, a szisztematikus projektmenedzselés mellett nagyfokú támogatottságot is el kell érjen. A benne résztvevő tanárok és diákok mellett a szülők, a tágabb helyi társadalom, vállalkozások, véleményformálók támogatását is meg kell tudni szerezni.

 

iWIW Digg! Del.icio.us! Google! Live! Facebook! StumbleUpon! TwitThis